Tavaly évzáró cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy mennyire fontosnak tartjuk az év végi közös ünneplést, a közös évzárást. Az idei évben eddig megjelent cikkeinkben a szakmai tartalmakra helyeztük a hangsúly. Érintettük többek között az idei évre vonatkozó fejlesztések tervezését, a pénzügyi beszámolókat, az értékesítési terület fejlesztését, az employer branding témakörét. Ősszel pedig a jövő évi tervezés időben elindításának fontosságáról, majd a vezetőkiválasztás sikerességének megalapozásáról írtunk. Folytatva a tavaly megkezdett évzáró hagyományt, a 2025-ös év vége és a karácsonyi ünnepek közeledtével most ismételten egy könnyedebb hangvételű témával készültünk.
Összegeztük az idei évünket, áttekintettük, hogy milyen mérföldköveket ért el Finders csapatunk idén, és milyen értékeket erősítettünk meg, vagy éppen teremtettünk frissen a csapatban. Különösen fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a belső kultúrát ne csak a szokásos, nagy év végi közös összejövetel alapozza meg, hanem az egész évben folyamatosan épüljön, teremtsen a csapat számára – ezáltal közvetetten a partnereinknek is – értéket.
Ha folyamatosan odafigyelünk rá, akkor ezáltal is erősödik a csapaton belüli összetartás. A saját csapatunkon keresztül tapasztalhatjuk meg, hogy a jól működő kultúra biztonságot és kiszámíthatóságot ad, ugyanakkor teret nyújt az új ötleteknek és a gyors alkalmazkodásnak is, amik különösen nagy értékek a jelen gazdasági környezetben. Fontos, hogy egész évben tudatosan építsük tovább, úgy mindenki – függetlenül szakmai tapasztalati szintjétől – érezheti, hogy meghatározó tagja a csapatnak, erőt és inspirációt meríthet a támogató légkörből, csapatból.
Megkérdeztük a LinkedIn közönségét is arról, hogy az ő vállalatuknál mivel tudják erősíteni leginkább a kultúrát év közben.
Szerinted mi erősíti leginkább a vállalati kultúrát év közben?
A beérkező visszajelzések nagyszerűen megerősítik, hogy már az egészen apró, hétköznapi gesztusok is nagy értéket teremtenek, például egy napközbeni közös étkezés vagy egy rövid, kötetlen személyes beszélgetés. Ezen apró pillanatok számunkra is kiemelten fontosak, hiszen eddig is nagy szerepet játszottak a csapatkötelék és a közös dinamika továbbfejlesztésében.
Ehhez kapcsolódva ehavi posztunkban készítettünk már egy rövid listát arról, hogy számunkra mik voltak azok a nagyobb események, mérföldkövek, amik igazán meghatározóak voltak a 2025-ös évünkben.
Közülük elsőként a közös csapatépítő programokat és fakultatív eseményeket emelnénk ki, amikre számos alkalommal volt lehetőségünk idén. A már hagyománynak számító nagyobb közös programok, mint a családi napunk, az évfordulós ebédeink, vagy a halloween-i társasjáték estünk mellett is kiemelhetünk számos kedves együtt megélt pillanatot, mint a közös nyári fagyizások, a téli forrócsokizások vagy a frissen csatlakozott kollégáinkkal tartott első közös ebédek.
A kötetlen programok mellett abból is sokat tudtunk építkezni, amikor szakmai események, programok vagy fejlesztések mentén ültünk össze. Részt vettünk többek között az ősszel megrendezett Év Vidéki Vállalkozója eseményen, és egyéb külső szakmai rendezvényeken, de az egész évet tekintve különösen fontos szerepet kaptak azok a belső közös szakmai projektjeink is, amelyekben csapatként tudtunk igazán együttműködni. Ilyenek voltak például az informatikai fejlesztéseink vagy az új szoftverek bevezetéséhez kapcsolódó projektek. Ezeknél az újításoknál tudatosan törekedtünk arra, hogy minél több érintett csapattagot bevonjunk, velük közösen gondolkodjunk, teszteljünk és alakítsuk a folyamatokat.
Igyekeztünk egy képre összegyűjteni annyi emléket, amennyit csak tudtunk, de persze ezáltal szemléltetni az egész évben megélt közös pillanatokat lehetetlen lenne.
Idéntől a kollégák egyénileg, a barátaikkal, családtagjaikkal megélt kulturális programjaikat is támogattuk. Jó volt látni ezáltal is, hogy milyen diverzek vagyunk csapaton belül, milyen széleskörű az érdeklődésünk. Az összesen 70 koncert és eseményre szóló jegy között megtalálható volt például: André Rieu, klasszikus zenei koncert, színházjegy, múzeumi belépő, humorest és még Metallica koncertjegy is…
A hétköznapok során nálunk is természetesen a szakmai feladatok állnak a fókuszban, ezért LinkedIn-megjelenéseink fő célja is az, hogy olyan témákat fejtsünk ki, amelyek valódi értéket adhatnak olvasóinknak a mindennapi üzleti életben. Ezek lehetnek akár komplexebb fejlesztési irányok, akár rövidebb, inspiráló gondolatok. Az idei év egyik fontos újítása ezen a területen az volt, hogy több cikkünkbe bevontuk az adott témában legnagyobb tapasztalattal rendelkező tanácsadóinkat is. Szakmai meglátásaikkal, gyakorlati tapasztalataik és véleményük megosztásával így nemcsak gondolatokat, hanem konkrét támogatást is igyekeztünk nyújtani meglévő és leendő ügyfeleink számára.
Záró gondolatok
Csapatunkkal közösen átgondoltuk, hogy a karácsonyi időszakban melyek azok a pillanatok, érzések, kívánságok és apró preferenciák, amelyek leginkább jellemeznek minket. Kollégáink gondolatait összegeztük egy képen, hogy mik azok, amik által igazán „Finders-esen" tudjuk zárni az évet.
A karácsonyi időszak jó alkalom a megállásra és a visszatekintésre, de a közösség ereje a hétköznapokban dől el. Ezekkel az élményekkel, és az idén megszerzett sokrétű közös tapasztalatokkal indulunk majd neki a 2026-os évnek is!
Ha éppen ez a cikkünk hozta meg a kedved egy évzáró vagy éppen évindító szakmai ismerkedéshez, akkor keresd bátran Bartók Patrik kollégánkat! #TaláljukMegEgyüttAMegoldást